Verseim

TISZAVIRÁG-LÉLEK

Két egyazon pillanat nem létező,

Szívdobbanásod sem ismétlődő.

Szenvedés, öröm, fájdalom, boldogság,

Félelem, szerelem, gát s szabadság,

Fénytelen csendben éneklő gyertyaláng,

Mosolygödörbe hulló könny-gyémánt.

Szilánkos úton ég-puha léptekkel,

A remény szárnya magasba emel.

S hol sorskövekből várat emel lelkünk,

Békét lel tiszavirágzó létünk.

SZEMTŐL-SZEMBE PORTRÉ

Vásznam merev üvegén tévhit-festék csordul,
Ecsetem félelem, s a szilánkok lelkemben.
Tükörképet festek, valótlan valóságot,
Talán én magam is láthatatlanná válok?

AMNESZTIA

Csend szövedékében lágy szimfóniát dúdol a némaság,

Hazugság!

Elhaló üstökös szikrapermetében halványak a csillagok,

Homályos ragyogás.

Sötét fény világít árnyékot, nevetést s félelmet egybemos.

S a harmatos szempár, könyörgőn megbocsátásért kiált:

„Amnesztiát!”

Ébren álmodom, vagy álmomban élek?

Élek. Félek. Remélek. Félek. Élek.

HATÁRIDŐ

Élő idő élettelen megmondója:

Egy járatlan óra, álló mutatókkal.

Mindig dél van és mindig éjfél,

Pang az idő nappal s éj metszetén.

A TÓ (PILLANATKÉP)

Odakünn nyíló tavasz illata száll,

Egyetlen a tó, mely örök jégben áll.

Tükrét csókolom, s bámulom a fényt,

Holtan heverve e jégverem rabjaként.