Bevezetés

    Ülök a teraszon, melyre csak a lakás benti fénye húz homályos fátylat. A halvány fényleplen túl, csak néhány szomszédos ablak világító kockái törik meg a sötétséget, jelezve, nem én vagyok az egyetlen éjjeli bagoly. Olykor egy-egy hang is felcsendül, veszekedő szomszédok szakaszos harsanása, VB szurkolók TV előtt megfeszült éljenzése, s az imént egy csengő kacaj is hallatta magát.

Ilyen az itt és most. Lám milyen hosszadalmas leírni egy jelen pillanatot. Mire megtettem, el is illant. Már a cigarettám is csutkájáig hamvadt, lehunyta parázsló szemét, s elaludt.

Hát eddig adták magukat könnyen a szavak. Ezernyi érzés kavarog bennem, múlt, jelen és jövő érzései egyaránt. Mégis nehéz beszélni arról, mi ez idáig tabu volt. Titok.
Egy életemre nehezülő titok, mely gyakran hazugságokra és bujkálásra kényszerít.

S mielőtt belekezdenék, megválaszolom a kérdés, hogy miért? Miért írom meg mindezt?

Célom, hogy aki magára ismer a sorok olvastán, érezze nincs egyedül. Más tudni és más érezni. „Nem vagyok egyedül…” – ezt mantrázzuk magunkban.

Tudjuk. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Csakhogy nem a tudatunk diktál, hanem a lelkünk. Mikor valaki egy miénkhez hasonló érzésvilágot ír le, s szavai közt a magunk lélekdarabjaira ismerünk… na az az igazi „Nem vagyok egyedül.” érzés.

Szeretném, hogy az enyémhez hasonló élethelyzetben lévőket átjárja ez a bizonyos érzés.

Másfelől azoknak is ajánlom, akik nem „betegek”. Soraimban elhessegetem a valótlan sztereotípiákat, s őszintén megválaszolok minden kérdést, melyen keresztül megismerhető ez a világ a maga valójában.

Értékes lehet betekintést nyerni egy ismeretlen érzésvilágba. Nem tudhatod kit sodor melléd az élet…talán még jól jöhet. Hisz, ahogy már mondtam: Nem vagyok egyedül.

Nos, akkor vágjunk bele…